A második világháborút megelőző időszakban, de különösen a 19. században és a 20. század elején a téli hónapokban az Állatkert többek között korcsolya- és szánkópályával is várta a látogatókat. Jubileumi emlékévünk alkalmából most ezeket a régi teleket idézzük fel.
Egy korábbi cikkünkben már említettük, hogy Állatkertünk idén lesz 160. éves. Igaz ugyan, hogy magára a születésnapra augusztusig kell várni, de az egész 2026-os esztendőre jubileumi emlékévet hirdettünk, és ennek részeként weboldalunkon rendszeresen teszünk közzé olyan cikkeket, amelyekkel az Állatkert múltját elevenítjük fel. Most például a régi teleket, ha már mostanában ilyen hideg és ilyen sok hó van.
Az Állatkert első évtizedeiben viszonylag kevés volt a beltéri bemutatóhely. A melegigényes állatoknak persze volt benti férőhelyük, de fűtött nézőterek nemigen léteztek, szóval telente kevés állatos látnivaló volt. Ebben az időszakban tehát az állatkerti látogatást elődeink úgy igyekeztek ösztönözni, hogy jégpályát, sőt szánkópályát alakítottak ki az Állatkert területén. Erre volt is kereslet, mert Pesten akkoriban kevés szánkózásra alkalmas lejtő volt, a városligeti szánkózódomb akkor még nem létezett (az ugyanis 1974 és 1978 között létesült, és 1983 után nevezték el Királydombnak amiatt, hogy az István, a király című rockopera ősbemutatóját a domb oldalában tartották). A városligeti korcsolyapálya története ugyan már elég hamar, 1869-ben elkezdődött, de így is sokan voltak, akik inkább az Állatkertbe jöttek korcsolyázni.
A hagyomány az Állatkert építészeti képét mai napig meghatározó 1909 és 1912 közötti átépítés után is folytatódott. A télisport programoknak két fő helyszínük volt. Az egyik a Nagy-tó, amely akkoriban szinte minden télen teljesen befagyott. A tópart meredek részén, nagyjából a mai Krokodilház helyén volt a szánkó-, illetve ródlipálya, itt lehetett lecsúszni. A másik helyszín ott volt, ahol ma a játszótér, illetve a Szavanna-kifutó vasút felőli vége helyezkedik el. Ezt a tágas sík területet eredetileg néprajzi mutatványoknak tartották fenn, de amikor a téli fagyok beköszöntöttek, néhány ujjnyi vízzel árasztották el, egy egészen jó minőségű korcsolyapályát hozva létre. Az 1910-es években még rénszarvas húzta szánra is fel lehetett ülni.
A programokat „Télisport az Állatkertben” elnevezés alatt úton-útfélen hirdették, és egy darabig igen népszerűnek is számítottak. Később azonban az érdeklődés alábbhagyott, hiszen a városban egyre több és jobb egyéb lehetőség adódott a korcsolyázásra és a szánkózásra, és a közlekedés fejlődésével az is kevesebb gondot jelentett, hogy Pestről a szánkózni kívánó emberek a lejtőkben sokkal gazdagabb budai oldalra buszozzanak vagy villamosozzanak át. Emellett a korcsolya- és szánkópálya kialakítása az állatkerti állatok számára is rengeteg zavarással járt, ezért az elmúlt nyolcvan évben Állatkertünkben már nem volt divatban az ilyesmi.
