Születésnapos takinok

2025. február 25. (kedd)

Ma kettős születésnap van az aranyszőrű takinoknál. A tavaly született borjak közül ugyanis az idősebbik, Bao nevű állat épp ma egy éves, és ugyancsak ma van az apaállat, Janek születésnapja is: ő épp most tölti be hetedik életévét.

Takinborjú
Takinborjú

Akik ritkán járnak állatkertbe, általában csodálkozva állnak meg a takinok kifutójánál, mert a legtöbben még csak nem is hallottak soha ezekről az állatokról. Akik azonban rendszeresen ellátogatnak hozzánk, általában kifejezetten keresik őket, és úgy járják be a kert sétányait, hogy a takinokat mindenképpen láthassák.

Az tény, hogy a takinok egyáltalán nem számítanak közismertnek. De éppen ez az egyik oka, hogy bemutassuk őket, hiszen nagyon tanulságos, ha látogatóink nemcsak az ismerősebbnek tűnő állatokról tudnak meg többet, hanem az általuk ismert állatfajok körét is tudjuk bővíteni különlegességek bemutatásával.

A takinokról egyébként azt kell tudni, hogy a párosujjú patások, azon belül a tülkösszarvúak közé tartoznak, legközelebbi rokonaik pedig a kecskék, a juhok, illetve a ritkaságszámba menő pézsmatulok is. A takinok Ázsia belsejének hegyvidéki élőhelyein élnek, és több különböző alfajukat, sőt fajukat különböztetjük meg. Ezek tartásában komoly tapasztalatunk van, mert mielőtt 2020-ban a most nálunk látható aranyszőrű takinok tartásába fogtunk volna, korábban szecsuáni és mismi takinokkal is foglalkoztunk.

Tavaly különleges öröm ért minket, mert kettős gyermekáldás volt aranyszőrű takinjainknál. Ami nemcsak azért jó dolog, mert a takinborjak nagyon aranyosak, hanem azért is, mert ritkulóban lévő patásokról van szó, akiknek a természetvédelmi célú szaporítását nemzetközi állatkerti tenyészprogram hangolja össze. Egyébként a tavalyi kettős gyermekáldás volt az első alkalom Magyarországon, amikor aranyszőrű takinok sikeresen szaporodtak.

A két jövevény a Bao és a Meilin nevet kapta. Közülük a fiatalabbik, Meilin március 6-án látta meg a napvilágot, tehát jövő héten lesz egy éves. Bao, a fiatalabbik azonban épp ma, február 25-én ünnepli első születésnapját. Ugyancsak ma van a szülinapja a Janek nevű apaállatnak is, aki azonban már hétéves. A két anya, Manka és Panka is az évnek ebben az időszakában születtek, de ők már hatévesek. Manka születésnapja február 20-án volt, Pankáé pedig március 7-én lesz.

Ha utánaszámolunk, láthatjuk, hogy az öt állat születésnapjai mind egy alig több mint két hetes időszakra esnek. Ez persze nem is meglepő, mert a február és a március hónap a takinok világra jövetelének jellemző szezonja. A párzási időszak ugyanis a nyár második felében szokott lenni, amelyet aztán 200-220 napos vemhességi idő követ.