Ismét állatokkal benépesítve várja a látogatókat a Margitszigeti Kisállatkert. Az árvíz miatt elővigyázatosságból biztonságba helyezett állatokat ma délelőtt vittük vissza a városligeti Állatkertből margitszigeti lakóhelyükre.
A Margitszigeti Kisállatkert kezdeményei már a két világháború előtt létrejöttek, de a létesítmény a második világháború idején teljesen elpusztult. Az 1950-es évek második felében hozták létre ismét, s azóta szinte folyamatosan működik. 2002-ben a Fővárosi Önkormányzat felújította, és a mi Állatkertünk kezelésébe adta.
Azóta már három alkalommal volt olyan árvíz, amikor a Kisállatkert lakóit a biztonság kedvéért ki kellett telepíteni. Ez történt a mostani áradás alkalmával is. Mintegy 110 állatot költöztettünk át ideiglenesen a városligeti Állatkertbe. Szerencsére az árhullám végül nem okozott károkat a Kisállatkert létesítményeiben, de az állatok visszaköltöztetésével még várni kellett. Október 8-án, kedden ugyan a nagyközönség már ismét birtokba vehette az addig lezárt Margitszigetet, a Kisállatkert azonban holnaptól, október 15-től várja újra a látogatókat.
Az állatokat a mai napon költöztettük vissza. A vízimadarakat, pávákat, illetve a mentett gólyákat most is kézzel, illetve hálókkal fogtuk be, de például a dámszarvasokat ezúttal is kábítólövedékkel kellett meglőnünk. A dolog mégis egyszerűbb volt, mint négy hete a kitelepítés, elsősorban azért, mert a dámszarvasok ideiglenes állatkerti kifutójában könnyebb volt az állatokat befogni. Ezért például a legfiatalabb állatot nem is kellett altatni, csak egy kicsi nyugtatót kapott, és egyébként szállítóládában vittük vissza a margitszigeti karámba.
Az állatok visszaköltöztetése tehát sikeresen lezárult. Egyedül a sziget belseje felé néző oldalon álló röpdék mentett ragadozómadarai nem kerültek még vissza. Ezt a röpdét ugyanis a személyi jövedelemadó 1 % felajánlásokból a közeljövőben felújítjuk, így a szóban forgó madarak később, az újjászületett röpdébe térhetnek majd vissza.
A Margitszigeti Kisállatkert tavasztól őszig nyitva áll a látogatók előtt. A visszaköltöztetett állatokat ma még hagytuk akklimatizálódni, de holnaptól a Kisállatkert a szokásos rend szerint látogatható lesz, egészen az őszi szünet végéig. Utána tavaszig zárva lesz ugyan, de ez csak azt jelenti, hogy a belső sétányokra nem lehet már bejönni. A Kisállatkert lakói azonban a kerítés mentén futó sétányok felől az ősz további részében, illetve télen is láthatók lesznek.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!