A felújítás után újra birtokba vették kifutójukat a társas prérikutyák. Az elmúlt hetekben azért folytak itt kiterjedt földmunkák, mert a kifutó alatti, bő kétméteres mélységben lévő rácsozat 16 év alatt tönkrement, és újra kellett lecserélni. Ehhez viszont 200 köbméter földet kellett megmozgatni. A megújult helyükre visszakerült kisemlősök most őrült tempóban láttak hozzá a friss földben egy teljesen új járatrendszer kiépítéséhez.
Nyár derekán számoltunk be arról, hogy néhány kalandos kedvű prérikutya annyira meghosszabbította a kifutóhoz tartozó földalatti járatrendszert, hogy némelyikük már a sörényes hangyászok szemközti kifutójában, sőt, az Állatkert külső kerítésén túl, a Dózsa György úti járdánál bukkant elő. A prérikutyák számára a Pálmaház mellett kialakított kifutót ugyan annak idején úgy építettük ki, hogy a kifutó alatt, 2-2,5 mélységben egy rács nem engedi őket akármeddig ásni, hanem a kifutó alatti területen tartja őket. A kifutó maga azonban 2008-ban létesült, és az azóta eltelt 16 év során ez a földalatti rács – elsősorban a korrózió miatt – itt-ott tönkrement, és így a prérikutyák megtalálták az utat a kifutó kerítésén túl terjeszkedő járatrendszer kialakításához.
A járda kijavításával a Dózsa György útra vezető járatot még akkor sikerült elzárni, de ez a problémát csak részben oldotta meg. A teendő tehát az volt, hogy a prérikutyákat be kellett fogni a kifutóról, majd a benne lévő földet 2,5 méter mélységig ki kellett termelni, hogy hozzáférjünk a régi földalatti rácshoz. Ez meg is történt, sőt, a régi rácsot teljesen el is távolítottuk, és egy új, rozsdamentes acélból készült rácsozatot tettünk a helyére. Ezután már csak vissza kellett tölteni a mintegy 200 köbméternyi földet.
Érdekes tapasztalat volt, hogy ilyen esetben a visszatöltött, bolygatott föld általában nagyobb térfogatot foglal el, mint eredetileg, itt azonban ez alig volt érzékelhető, nyilván a járatrendszerek kiterjedése miatt.
A kifutó felújítása, amely a földalatti rácsozat cseréje mellett a sok helyen már repedt üvegkorlátok cseréjét is magába foglalta, a múlt héten teljesen befejeződött, s azóta már magukat a prérikutyákat is visszaköltöztettük. A rágcsálók közé tartozó állatok azóta lázas munkában vannak, és örült tempóban építik ki az új járatrendszerüket. Erre annál inkább szükség van, mert most még ősszel van idejük építkezni, télen azonban éppen ebbe a járatrendszerbe kell majd visszahúzódniuk a hideg elől.
Az elkövetkező hetekben érdemes lesz megfigyelni a prérikutyák szorgos mélyépítő munkáját (amihez rendszeresen fel kell jönniük a felszínre is, hiszen a kiásott földet ki kell hordaniuk a járatokból), illetve azt is, amint az állatok egyre testesebbek, hájasabbak lesznek. A télre való felkészüléshez ugyanis az is hozzátartozik, hogy telezabálják magukat, a bőr alatti zsírréteg növelésével készülve a téli nyugalmi időszakra.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!