Zsebibabák az erszényben

Az ausztrál régió élővilágánál kevés egzotikusabbat lehet elképzelni, legalábbis Európából nézve. Hiszen Ausztrália glóbuszunk másik oldalán van, ráadásul a szigetkontinens évmilliókon át tartó elszigeteltsége miatt egészen különleges állatvilág jellemzi. Éppen ezért Állatkertünkben már a megnyitás, 1866 óta jelen vannak Ausztrália élővilágának képviselői, sőt, sok évtizede már annak is, hogy bemutatásukra kiemelt figyelmet fordítunk. Ennek jegyében egy egész Ausztrál-zónát hoztunk létre, ahol látogatóink e távoli világrész különleges állataival, hüllőkkel, madarakkal, emlősökkel ismerkedhetnek.

Az Ausztrál-zóna látnivalói közül természetesen az erszényesek sem hiányoznak. Igaz, ennek az állatcsoportnak vannak újvilági, amerikai képviselői is, de a legtöbb erszényes mégis Ausztráliában, illetve a környező kisebb-nagyobb szigeteken él. Ez igaz a kengurukra is, akikről azonban kevesen tudják, hogy igen változatos csoportot alkotnak, hiszen – ha az apró termetű patkánykengurukat is beleszámoljuk – hetvennél is több különböző fajuk ismeretes. Ezek közül Állatkertünkben négy fajt mutatunk be: az Ausztrálházban látható ecsetfarkú patkánykengurukat, a Dombháznál lakó parma kengurukat és nyugati szürke óráskengurukat (hívják őket kormos kengurunak is), valamint az Ausztrál ösvény nevű bemutatóhelyünkön helyet kapott vörösnyakú, más néven Bennett-kengurukat.

Ez utóbbi faj a közepes testű kenguruk közé tartozik. Az ausztrál kontinens keleti és délkeleti részén, Tasmania szigetén, illetve a kontinens és Tasmania között található Bass-szoros szigetein, mindenekelőtt a King- és a Flinders-szigeten honos. Ez azt is jelenti, hogy olyan vidékeken is előfordul, ahol télen hó is szokott lenni, ezért ezek az állatok a mi éghajlatunkon sem igényelnek fűtött állatházat, elég, ha egy szélvédett helyet biztosítunk számikra, ahová behúzódhatnak a nagyobb zimankó idekén. Mint a kenguruk általában, ez a faj is növényevő, de étlapján sokkal inkább szerepelnek fák és cserjék levelei, hajtásai, szemben a nagyobb testű fajokkal, akik inkább fűevőnek számítanak.

A kenguruk, és általában az erszényesek különösen sajátos szaporodási módjukkal hívják fel magukra a figyelmet. Hiszen utódaik viszonylag rövid vemhességi idő után, igen fejletlen állapotban jönnek a világra, s az újszülöttek fejlődése megszületésük után hónapokig az erszényben, mint afféle második anyaméhben folytatódik. Éppen ezt láthatjuk most a Bennett-kenguruinknál is, ahol a gondozók megfigyelései szerint jelenleg legalább őt nőstény erszényében cseperedik kiskenguru. A legidősebb, és legfejlettebb apróságok időként már ki is néznek az erszényből, a fiatalabbakból viszont egyelőre csak annyi látszik, hogy anyjuk erszénye kissé kidudorodik. Hamarosan azonban belőlük is többet láthatunk, az idősebbek pedig néhány héten belül nemcsak kinéznek az erszényből, hanem ki is jönnek onnan, s megteszik első lépéseiket, jobban mondva inkább ugrásaikat a külvilágban. Persze még utána is vissza-visszatérnek majd anyjuk erszényébe.

Az „erszényesség” lényege tulajdonképpen nem az erszény jelenléte, olyannyira, hogy vannak olyan erszényesek is, akiknél a nőstényeknek nincs is olyan fejlett erszényük, mint például a kenguruknak. A hangsúly inkább azon van, hogy a vemhességi idő nagyon rövid: a Bennett-kenguru esetében éppen 30 nap. Ennyi idő nem is elegendő, hogy az utód az anyaméhben olyan fejlettséget érjen el, amely az emlősök legtöbb képviselőjére általánosan jellemző. Arra viszont ennyi idő is elég, hogy az újszülött már képes legyen a levegőből lélegezni és szájon át táplálékot, anyatejet tudjon magához venni. Minden más, aminek a kifejlődése később is ráér, az újszülött erszényeseknél még szinte embriószerűen fejletlen állapotban van. Jól mutatja ezt a lábak esete. Azt mindenki tudja, hogy a kenguruknál a hátsó lábak sokkal nagyobbak, erőteljesebbek, mint a mellsők. Az újszülött kenguruknál azonban ez éppen fordítva van. A mellső lábakra ugyanis mindjárt a születés után szükség van, mert az újszülött azoknak a segítségével kapaszkodik és mászik fel az erszénybe. Tehát a mellső lábak aránylag fejlettek, még karmok is vannak rajta. A hátsó lábak azonban az újszülött kengurukon szinte nem is látszanak. Éppen azért, mert azok kifejlődése később is ráér.

Születés után a kiskenguru hónapokig az erszényben fejlődik tovább. Az emlők is itt találhatók, tehát nem kell messzire menni a táplálékért. Közben testileg is gyarapodik, kezd kenguru-formát ölteni, kinő a szőre, és úgy öt hónap elteltével (habár ez fajonként eltérő kissé) a szeme is kinyílik. Ezután már értelme is van kinézni az erszényből. Magát az erszényt általában zsebként szokták elképzelni, pedig az erszény elnevezés nagyon találó. Ugyanígy nevezték ugyanis a régi idők pénztartó bőrzacskóját is, amelynek a száját a befűzött zsineggel be is lehetett zárni. A kengurumama is képes ugyanerre – izmok segítségével. Persze nem minden erszényesnek van ilyen erszénye: az Állatkertünkben szintén látható vombatoké például hátrafelé nyílik, és – ahogy említettük – léteznek olyan erszényesek is, amelyeknek nincs is igazából számottevő erszényük. Az ilyen erszényeseknél általában több kölyök is születik egy-egy ellés alkalmával, akik aztán szőlőfürthöz hasonló módon függenek az emlőkön. A több utód ellensúlyozza a kevésbé védett helyet. A kenguruk fejlett erszénye viszont sokkal nagyobb biztonságot nyújt, ennek megfelelően ellésenként általában csak egyetlen utódot hoznak a világra.

A kengurukról, és konkrétan az erszényükben kölyköt nevelő Bennett-kenguruinkról persze sok más érdekességet is el lehetne mesélni. Ezek közül az egyik elsősorban azokat érdekelheti, akik angolul beszélnek, vagy tanulnak ezen a nyelven. A kenguru szó angol megfelelője elvileg a kangaroo lenne: mindkettő az őslakók egyik nyelvének, a quennslandi guugu yimithirr nyelvnek a szókészletére vezethető vissza. Ezt a nyelvet beszélte az a nép, melynek képviselőivel Cook kapitány és legénysége a mai Cooktown térségében találkozott. A magyar kenguru és az angol kangaroo szó azonban nyelvészeti szakkifejezéssel élve „hamis barátok” (faux-amis), mert alakjuk hasonló, de jelentésük különböző, még akkor is, ha van közöttük összefüggés. Amíg ugyanis a magyar kenguru szó mindenféle kenguru esetében használatos, az angol kangaroo csak a nagy testű fajokat jelöli. Az olyan közepes testméretű kenguruk esetében, mint a vörösnyakú, azaz a Bennett-kenguru, az angol a wallaby szót használja. Ez is az ausztrál őslakóktól ered, de egy másik nép és egy másik nyelv, a dharuk szókészletéből való, amely nyelvet a mai Sydney térségében élt őslakók beszéltek.