Magához a Mikuláshoz tulajdonképpen nem sok, de a karácsonyi ünnepkörhöz annál több. Az újvilági növényt már az aztékok is termesztették, a karácsony ünnepével pedig a XVII. században kapcsolták össze a ferences szerzetesek.
A Széchenyi Fürdőt tápláló termálkút vize az Elefántházba is be van vezetve, így lehetőség van arra, hogy kellemesen meleg gyógyvízzel töltsük fel vízilovaink medencéjét. A vezeték az 1930-as években épült ki, vízilovakat azonban 1893 óta tartunk, méghozzá megszakítás nélkül.
A veszélyeztetett fajok közé tartozó pápaszemes pingvinek Állatkertünkben rendszeresen szaporodnak. A kolónia legifjabb tagja, Peti október derekán kelt ki a tojásból. A nagyközönségnek csak néhány hét múlva mutatkozik be, addig képen tudjuk megmutatni a jövevényt.
A japánkerti Bonszai pavilon fácskáinak nagy részét már a kulisszák mögötti telelőhelyre vittük, így tavaszig a legtöbbjüket nem láthatja a nagyközönség. Kivételt képez néhány, helyben is teleltethető bonszai, amelyeket azonban faforgács takarással láttunk el.
A Varázshegyben, az őstengeri bemutatóhelyen látható mandarinhal igazán szemet gyönyörködtető állat. Persze okkal pompázik ilyen harsány színekben: egyrészt figyelmezteti a ragadozókat, hogy vele nem járnak jól, másrészt igyekszik kitűnni a tömegből.
Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban. Ez a címe a Spektrum TV új, nyolcrészes, saját gyártású sorozatának, amelyben dr. Sós Endre, Állatkertünk vezetője és főállatorvosa Vadon Jani társaságában mutatja be a vadállatorvoslás rejtelmeit.
Szombaton került sor a Magyar Írószövetséggel közös, „Tollak és Tappancsok”, illetve „Tollak és Tappancsok – Újratöltve” meseíró pályázatunk díjátadó ünnepségére. A díjakat a pályázat fővédnökeként a köztársasági elnök házastársa, Állatkertünk igazgatója, illetve a Magyar Írószövetség elnöke adta át.
Sok állat szuperérzékekkel, az emberét meghaladó érzékelési képességgel rendelkezik. Vannak, akik a látásban, megint mások a hallásban vagy a szaglásban bajnokok, de sok állat képes érzékelni a várható időjárást is.
A képen látható madárfaj Ausztráliában őshonos, ezért Állatkertünkben is az Ausztrálházban láthatja a közönség. A jégmadarak rokonsági körébe tartozik, de a magyarországi jégmadárnál jóval termetesebb. Magyar neve kacagójancsi, ami némi magyarázatra szorul.
Egy állatkerti látogatás során adódhat olyan érzésünk, hogy néhány kifutó vagy más állattartó hely mintha üres lenne. Pedig a legtöbbször inkább arról van szó, hogy ott volt az állat, csak épp nem sikerült megpillantani. Valójában nagyon egyszerű trükkje van annak, hogy lehetőleg ne maradjunk le semmiről.