Az óceáni fehérfoltú cápa egykor a nyílt tengerek legelterjedtebb ragadozója volt, mára azonban a túlhalászás miatt kritikusan veszélyeztetett faj. A Shark Trust petíciójának aláírásával te is hozzájárulhatsz a cápák jövőjének megőrzéséhez.
Számos kollégánk és nemzetközi szakember közös munkájának eredményeként tavaly elkészült a nyugati koronásgalambról és a galambfélék családjáról szóló oktatási kiadványunk.
Aki mostanában ellátogat hozzánk, azt tapasztalhatja, hogy itt is, ott is a közelmúltban világra jött kölykök és fiókák cseperednek. Nemrégiben egy újabb kisállattal gyarapodott az állatkerti ifjúság, éspedig az arany oroszlánmajom kölyökkel.
Bő egy hónap múlva lesz az ÉFOÉSZ-szel közös szervezében minden évben megrendezésre kerülő Sérült Gyermekek Napja, sorrendben immár a harmincharmadik. Az immár hagyományosnak számító rendezvény mellett azonban az Állatkert sokféle más módon is kiveszi a részét a társadalmi felelősségvállalásból.
Már a nagyközönség is láthatja a kifutóban a nemrégiben érkezett vörös panda nőstényt, akit meglévő hím állatunk, Bendegúz jövendőbelijének szánunk. A fiatal pandalány egy német állatkertből került hozzánk.
Mondhatnánk azt, hogy nem tudtuk, hogy „lehetetlen”, úgyhogy megcsináltuk, de igazából eleve tudtuk, hogy lehetséges, ezért is vágtunk bele annak a hatalmas platánfának az áttelepítésébe, amely azóta is minden idők legnagyobb átültetett fája Magyarországon.
A mi Állatkertünk az egyik legrégebbi a világon: 1866. augusztus 9-én nyitottuk meg a kapukat a nagyközönség előtt. Vagyis szombaton már a 159. születésnapunkat ünnepeltük. A sokféle születésnapi program mellett természetesen torta is volt!
Nyilatkozat a napokban megjelent sajtóhírekkel kapcsolatban.
Az állatok jólléte sokkal bonyolultabb és érzékenyebb kérdéskör, mint azt elsőre gondolnánk, ezért nem elég csupán általánosságokat emlegetni. Ha állatkerti-, globális természetvédelmi fókusszal tekintünk a kérdésre, akkor még több szempontot kell figyelembe venni.
Visszatért Argentínába az ott őshonosnak számító, de évtizedekkel ezelőtt eltűnt óriásvidra. A visszatelepítési programban állatkerti születésű állatok és azok leszármazottjai vesznek részt, akik javarészt európai állatkertekből utaztak a dél-amerikai országba. A programban az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége által fenntartott óriásvidra tenyészprogram több résztvevője, köztük a Budapesti Állatkert is szerepet vállalt.