Különleges kulisszák mögötti élményekkel várja az érdeklődőket a Budapesti Állatkert a kéthetente megtartott exkluzív esti sétáin, melyek szezonja május közepén indul. Ettől kezdve egészen szeptember végéig havonta két alkalommal tartanak ilyen esti programot, elsősorban azok számára, akik szeretnének betekintést nyerni az állatkert színfalak mögötti világba, illetve az állatgondozók érdekes munkájába.
Az esti séták a kert rendes nyitvatartási ideje után indulnak, rendszerint 18:30 órakor. A résztvevőket kisebb létszámú csoportokban kalauzolják el a kulisszák mögötti világba. A csoportokat az Állatkertet jól ismerő, évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakemberek vezetik. Az egyes állomáshelyeken, állatházaknál pedig az ott dolgozó állatgondozók a házigazdák, az ő segítségükkel lehet megismerkedni a gondjaikra bízott állatokkal és a velük való munka titkaival. Ez azt is jelenti, hogy ilyenkor a szokásos állatkerti látogatáshoz képest közelebb is lehet kerülni az állatokhoz, legalábbis a barátságosabb természetűekhez. A program egyik különlegességét egyébként éppen az adja, hogy ezeken az esti sétákon az állatokat a velük nap mint nap foglalkozó gondozók mutatják be: ilyen esti programot egyetlen más hazai állatkertben sem tartanak.
Bővebb információk a weboldalon elérhetőek.
AUSZTRÁLHÁZ
Az Ausztrálház északi szárnyában az „Ausztrál alkony” nevet viselő bemutatóhely várja a közönséget. Itt olyan fajokat láthatunk, amelyek őshazájukban nagyrészt az éjjeli órákban aktívak. Azért, hogy őket is be lehessen mutatni a nagyközönségnek, ezen a bemutatóhelyen nappal, látogatási időben derengő félhomályt varázsolunk. Persze éjszakánként, amikor az Állatkert zárva van, napfénypótló mesterséges megvilágítással teremtünk nappalt, így nappali fényekben járhattok a házban és nézhetitek megtestközelből a gyümölcsevő denevérek közé tartozó Lyle-repülőkutyát.
TAKARMÁNYKONYHA
Takarmányozási Központból látjuk el takarmánnyal az Állatkertben lakóit, mintegy tizenegyezer állatot. Most megnézhetitek a takarmánykonyhát, a kapcsolódó hűtőtermeket és fagyasztókamrákat, illetve egyéb kiszolgáló helyiségeket. Mit eszik az oroszlán, a hangyász, a cápa vagy éppen a kenguru? Hogyan lakatunk jól több mint tizenegyezer állatot nap mint nap? Mi van az Állatkert bevásárlólistáján? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a takarmánykonyha egyik munkatársától.
CÁPASULI
Miért „suli” a Cápasuli? Azért, mert az itt bemutatott cápák mind fiatal állatok, akik a közönség szeme láttára cseperednek. Ráadásul nemcsak testileg gyarapodnak, hanem a szó szoros értelmében is tanulni fognak. A Cápasuli ugyanis valóban „iskola” a cápák számára, ahol megtanulnak együtt élni más halakkal, a medencék többi lakójával, megszokják a közéjük könnyűbúvár felszerelésben lemerülő állatkerti dolgozók jelenlétét, valamint a gondozókkal, állatorvosokkal való együttműködéshez is hozzászoktatjuk őket. Ennek érdekében rendszeresen foglalkozunk az állatokkal, és különböző tréningeket végzünk velük. Többek között erről is hallhattok majd az Esti séta során tengerbiológus munkatársainktól.
Az est során a Dolgozói Étteremhez is elsétálunk, ahol szendvicsvacsorával készülünk nektek és többfajta itallal.
A jegyek korlátozott számára tekintettel kérjük, időben biztosítsd a helyed. Alacsony létszámú limitált csoportszámú a program. A jegyeket nem váltjuk vissza, és másik időpontra cserélni sem lehetséges.
Online Jegyvásárlás: jegy.zoobudapest.com
Helyszíni Jegyvásárlás: korlátozottan vásárolható a helyszínen sétajegy automatából bankkártyás fizetési lehetőséggel. Ha a csoportok létszáma betelt, közzétesszük a séta leírásánál.
Alacsony létszámú csoportokban állatkerti szakvezetőink kíséretében bebarangolhatjátok az Állatkertet, és beleshettek a kulisszák mögött zajló titokzatos állatkerti életbe. Ezért kérjük, hogy a csoportvezetők és gondozóink utasításait minden esetben tartsátok be!
Kényelmes cipőben és ruházatban érkezz, mert órákon át fogunk barangolni a helyszíneken. Az egyes helyszínek közt szabadtéren fogunk sétálni, ezért figyeljetek az időjárási viszonyokra. Eső esetén is megtartjuk sétáinkat.
Az egyes séták találkozási pontja eltérő lehet, ezért mindig ellenőrizd, hogy a választott séta, mely kaputól indul. Kérjük pontosan érkezzetek, mert maximum 15 percet tudunk a későkre várni. Belépéskor a jegyed bemutatása után ajándékcsomagot fogsz kapni, melyet egy hátizsákban nyújtunk át részedre, hogy ne zavarjon a programokon.
Az Állatkert területén ezen időszakban nem üzemelnek vendéglátó egységeink és büféink. A séta során szendvics vacsorával, meleg és hideg italokkal fogunk megvendégelni.
Ha van valamilyen allergiád, mely befolyásolhatja közérzeted a séta során, kérjük jelezd a következő e-mail címen: rendezveny@zoobudapest.com
Ha személygépjárművel érkezel a helyszínre parkolni a ParkolóZoona-ban vagy az Állatkerti körúton tudsz fizető parkolóban. Tömegközlekedéssel érkezel, akkor közvetlenül az Állatkert Főbejárata előtt áll meg a 72 trolibusz. Ha a találkozási pont a Körhinta melletti kapu, akkor a 72 trolibusz Széchenyi fürdő megállóhely. Kisföldalattival szintén a Széchenyi fürdő megállónál kell leszállnod.
Kérdésed merült fel? Nézd meg a Gyakran ismételt kérdéseket!
Amennyiben a Gyakori kérdések között sem találtad a választ, írj nekünk: rendezveny@zoobudapest.com
Ausztrálház, Takarmánykonyha, Étterem
Akadálymentes helyszínek: Ausztrálház, Takarmánykonyha, Étterem
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!