A Budapesti Állatkert 160 éves fennállását ünneplő eseménysorozat egyik legkülönlegesebb hétvégéje kerül sor májusban, ahol a látogatók nemcsak az állatokkal, hanem az idővel is találkozhatnak.
A nap során izgalmas, játékos programok várnak mindenkit. Tombola, állomásjáték és egy különleges meglepetésvendég is gondoskodik a jó hangulatról.
A Varázslatos Magyarország egy rangos, egész éven át zajló természetfotó-pályázat, melynek díjazott képeiből készült kiállítás a Varázshegyben mutatja be hazánk nemzeti parkjainak gazdag élővilágát és természeti szépségeit.
Az esemény családbarát téli esti program, amely a kínai gasztronómia különleges ízeit az állatkert éjszakai hangulatával és fényinstallációival kapcsolja össze.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt Állatkertünkben az év utolsó napján is, ahol előszilveszteri programunkon elefántokkal, óriásteknősökkel és számos további izgalmas állattal köszöntjük az új esztendőt.
Télen a mozgási lehetőségek jelentősen beszűkülnek, pedig jól esik levezetni a felgyűlt energiát.
Reggeltől egészen kora délutánig izgalmas látványetetésekkel várunk titeket.
December 6-án a Mikulás első állomásaként az Állatkertbe érkezik, ahol egész nap izgalmas programokkal várunk titeket.
Október 31-én pénteken, este 6-tól éjjel 11 óráig különleges halloweeni programokkal várjuk az érdeklődőket az Állatkertben egybekötve a Világ Állatai Lampion Fesztivál területével. Boszorkánykonyha, bátorságpróba, tüzes produkciók és rémisztő állatok!
A Magyar szöcskeegér gála és forgatag a Vadonleső Program Év Emlőse kezdeményezésének hagyományos év végi záróeseménye.
Állatok, ahogy még sosem láttad (színek, fények, varázslat). A Világ Állatai Kínai Lampion Fesztivál egy olyan különleges esemény 2025. október 17. és 2026. február 22. között, amely tisztelettel fordul a több ezer éves kínai hagyományok felé.
Októberben újra Kürtőskalács Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben! Több színpad és program helyszín lesz, ahol gyermekelőadások, zenekarok, kézműves foglalkozások és még sok más is várja a kürtőskalács rajongókat!
Találkozzunk október 3-4 között az Állatok világnapja köré szerveződő, már hagyománnyá vált Állatszeretet Ünnepünkön!
A World Press Photo kiállítás a világ legjobb és legfontosabb sajtófotóit és dokumentarista fényképeit mutatja be, amelyeket egy független zsűri választott ki.
A Fővárosi Állat- és Növénykert különleges sétára hívja meg a közönséget, amin keresztül betekintést nyerhetnek a kert jellegzetes épületeinek múltjába és történetébe, kitérve az állatkerti állattartás és bemutatás építészeti kihívásaira is!
Helyszínek: Ausztrálház és térsége, Elefántház és Nagyszikla, Biódom.