A változatos lampionművészeti alkotások, kompozíciók mellett lesznek állatos látnivalók, ideértve a háziállatokat bemutató zónát, illetve a Cápasulit, amely szintén nyitva tart esténként. És működik a Vurstli-zóna is az 1908-as Schäftner-körhintával, a törpekerékkel, több más nosztalgia körhintával, valamint a kisvasúttal.
A tavasz beköszöntével az esték is egyre melegebbek, egyre kellemesebb az időjárás. Ezekre a tavaszi estékre kínálunk hangulatos esti programot a Tavaszi lampionvarázzsal, amelynek természetesen maguk a lampionok a legmeghatározóbb látnivalói.
A több száz, több helyen kompozíciókká rendezett lampionművészeti alkotások segítségével változatos témákat jelenítenek meg az alkotók. A lampionok egy része valamilyen „fénylény", ezek állatokat, növényeket, illetve mesebeli, mitológiai lényeket örökítenek meg. A lampion figurák között akad tigris, lepke, különféle madarak és hüllők, óriáspanda, gorilla, az ember által kipusztított állatokat képviselő erszényes farkas, őstatu, de egy egész sarkvidéki tájat megjelenítő jegesmedvés, illetve a tenger élővilágát megidéző halas, rájás, medúzás kompozíció is.
A lampionok egy része a kínai civilizációt idézi meg, annál is inkább, mivel maga a lampionművészet is kínai eredetű. Az itt látható alkotásokat Kínából, Szecsuan tartományból érkeztek, kínai lampionművészek alkotásaiként. A két legnagyobb, jó tízméteres lampion egy-egy sárkányt ábrázol, amely fontos jelkép a kínai civilizációban, ráadásul most aktuális is, hiszen a február 10-ei holdújévvel a hagyományos kínai kalendárium szerinti a Sárkány éve vette kezdetét. Mindezeken felül akad a lampionok között az első kínai császár, Csin Si Huang-ti (Qin-Shi Huangdi) cseréphadseregének figuráit megjelenítő alkotás is, ami annál inkább érdekes, mivel ezeket a világhírű terrakotta szobrokat egyszínűnek ismerjük, holott eredetileg festettek, színesek voltak, ahogyan színesek az őket ábrázoló lampion figurák is.
A kínai művészek által készített lampionok közül azonban jó pár akad, amely más kultúrák világát jeleníti meg. Ilyen például az óegyiptomi, piramisokat és szfinxet ábrázoló kompozíció, a keleti szláv kultúrát idéző Fagy apó (Gyed moroz) és Hópelyhecske (Sznyegurocska) figurái, vagy éppen Vincent van Gogh Váza tizenkét napraforgóval című, a lampionművészet eszközeivel megjelenített festménye.
A lampionok mellett állatos látnivalók is várják a lampionvarázs látogatóit. Az Állatkertnek ebben a zónájában láthatók ugyanis a háziállatok, így a Majorság és a környező karámok lakói is. Sokuknál épp a közelmúltban volt gyermekáldás, így cseperedő kiskecskéket, kisbárányokat is láthat a közönség. Ugyanitt található a Cápasuli, amely minden este egészen 21:30-ig várja a lampionvarázs látogatóit, többféle cápával, rájával, rajhalakkal és más érdekes tengeri állatokkal.
A Tavaszi lampionvarázs ideje alatt minden este működnek a Vurstli-zóna játékai is. Fel lehet ülni például az 1908 óta üzemelő falovas-hintós, Schäftner-féle körhintára, a szomszédságában található két nosztalgia körhintára, a törpekerékre, sőt még a gyerekek körében ugyancsak népszerű kisvasútra is. Minden péntek, szombat és vasárnap este gasztronómia élményekkel is készülünk, többek között kenyérlángossal és különféle rétesekkel.
Nyitvatartás
A Tavaszi lampionvarázs az Állatkertben 2024. március 18-tól (hétfő) április 21-ig (vasárnap), esténként látogatható. A kapukat a márciusi időszakban (március 18-tól 31-ig) minden este 18 órakor, az áprilisi időszakban 18:30 órakor nyitjuk. A zárás minden este 22 órakor van, eddig kell elhagyni a területet. A helyszíni napi jegyvásárlás minden este 21 óráig lehetséges, a Cápasuli és a Vurstli-zóna 21.30-kor zárnak. Ezért azt javasoljuk látogatóinknak, hogy legkésőbb 21 óráig érkezzenek meg a helyszínre.
Jegyvásárlási információk
2024.04.19-04.21 között 1+1 páros kedvezménnyel kedveskedünk látogatóinknak, így egy jegy áráért ketten látogathatják meg a Tavaszi lampionvarázst.
Az ajánlat más kedvezménnyel nem összevonható, és csak a kedvezményes napokon érvényesíthető. Kizárólag a teljes árú egyedi belépőkre vonatkozik úgy, hogy a pár az életkoruk szerinti magasabb árkategóriájú jegy megvásárlásának esetén jogosult a kedvezményre.
Jegyeket online, az Állatkert internetes jegyvásárlási felületén, valamint a helyszíni „kioszk" jegyautomatából lehet vásárolni (ez utóbbi bankkártyát, SZÉP-kártyát, illetve készpénzt is elfogad).
Jegyeket 2024. március 14-étől lehet vásárolni. A megváltott jegyek a lampionvarázs nyitvatartási ideje alatt bármelyik este felhasználhatók, legkésőbb április 21-ig.
Erre a programunkra az állatkerti kedvezmények és az állatkerti bérletek nem érvényesek.
Megvásárolt jegyeiteket nem áll módunkban visszaváltani.
Helyszín, megközelítés
A Tavaszi lampionvarázs helyszíne az Állatkert területének keleti vége, nagyjából a tevék kifutójától a műemlék körhintáig, illetve a Biodómhoz tartozó szabadtéri kifutók előtti sétányokig terjedő zóna. Az Állatkertnek ez a része az Állatkerti körút felől nézve a cirkusztól jobbra, a Hermina út felé eső irányba eső terület. Ennek megfelelően belépni sem az Állatkert főbejáratán, hanem a műemlék körhinta melletti kapun lehet belépni, amely az Állatkerti krt. 14. szám alatt található.
A helyszín közösségi közlekedéssel legkényelmesebben a 72-es trolibusszal (Széchenyi Fürdő megálló), az M1-es metróval – azaz kisföldalattival (Széchenyi Fürdő megálló), vagy a kissé távolabb megálló 1-es villamossal (Kacsóh Pongrác út megálló) közelíthető meg. A közösségi közlekedés igénybevételéhez további információk érhetők el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) weboldalán.
A gépkocsival érkezőknek javasoljuk az Állatkerti körút Hermina út felé eső végénél található Parkoló Zoona használatát, vagy a környező közterületek parkolóhelyeinek (fizető övezet!) használatát.
A programot esős idő esetén is megtartjuk. Szélsőséges időjárási körülmények bekövetkeztekor és tartós áramszünet esetén bezárjuk a kiállítást, erről hivatalos online felületeinken értesítjük az érdeklődőket 16:00 óráig.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!