Az ország legizgalmasabb és egyik legrangosabb természetfotós megmérettetése arra biztatja a fotósokat, hogy menjenek ki a természetbe, és örökítsék meg nemzeti parkjaink változatos élővilágát, illetve vadregényes tájait. Nemcsak maguk a képek készítői, de azok szemlélői is közelebbről ismerhetik meg a természet világát, hiszen a fotók mindannyiunk számára ablakot nyitnak országunk természeti csodáira.
A pályázat fotósai csaknem egy éven át versenyeztek egymással, melynek során munkáik legjavát mutatták be a szakmai zsűrinek, hogy ők kerülhessenek a fotós ranglista élére. A szakmai zsűri tagjai között olyan nívós szakemberek értékelték a képeket, mint Britta Jaschinski világhírű fotózsurnaliszta, ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország magazin főszerkesztője, Máté Bence, Litauszki Tibor, Szilágyi Attila és Suhadya László természetfotósok, valamint Tóth Zsolt Marcell természetfilmes.
A Varázslatos Magyarország az évad legkiemelkedőbb eredményét elérő fotósának odaítéli a magyar természetfotózásban elért rendkívüli teljesítményéért „A magyar természetfotó nagydíját”, amelyet az Arany Daru szobor testesít meg. A pályázati évad legszebb képeiből egy gyönyörű fotóalbum, illetve egy nagy tárlatanyag készült, melyet a közönség számos rangos kiállítóhelyen csodálhat majd meg országszerte, de 2025-ben elsőként a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában.
A pályázat legszebb képeiből készült kiállítás 10 térbeli installáción 66 alkotó 222 képét mutatja be. A tárlaton kiemelt helyet kap a Nagydíj első három helyezettjének portfóliója, emellett további 30 alkotásuk vászonképen is megjelenik. A természetfotó szerelmesei a kiállításon a különböző pályázati kategóriák győzteseinek képeivel is találkozhatnak, valamint egy reprezentatív válogatáson ismerhetik meg országunk tíz nemzeti parkjának varázslatos természeti világát: gyönyörű tájképeket, állatok mindennapi életének békés és feszültségtől izzó pillanatait, és művészi ábrázolásokat egy szabad szemmel láthatatlan világról.
Ismerjétek meg a természetfotózás kulisszatitkait és a legszebb fotók történeteit a pályázat nagydíjasainak tárlatvezetésén!
2025. március 8. 11:00 óra – Daróczi Csaba
2025. március 16. 11:00 óra – Kaszás Norbert
2025. március 30. 11:00 óra – Potyó Imre
Potyó Imre A magyar természetfotó nagydíja – 1. hely
1982-ben született, már kora gyermekkorában kialakult a természet iránti rajongása. Környezettudományi szakon, természetvédelmi szakirányon végzett, korábban kutatóként dolgozott az MTA intézeteiben, ahol elsősorban dunai halbiológiai felmérésekben, kutatásokban vett részt. Jelenleg a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, a királyréti Hiúz Házban környezeti nevelőként tevékenykedik.
Természetfotózással 2007-ben kezdett el foglalkozni, autodidakta módon képezte magát. Kedvenc helyszínei a börzsönyi patakvölgyek, csúcsok és a gödi ártér. Kezdetben szinte minden téma érdekelte, az utóbbi években viszont főleg azokat a témákat keresi megszállottan, amelyek kevésbé ismertek még a természetfotósok előtt is. Legtöbbször maga fedezi fel a természetet, gyakran álmodozik, kísérletezik, és sokat kalandozik az éjszakában. Szereti a széleslátószöggel készített közelképeket, a merész perspektívákat, kompozíciókat és a makrófotózást. Egy-egy izgalmasabb fotóstéma kidolgozásán gyakran hosszú heteken át dolgozik. Fotóival az életünket körülvevő, de sokszor mégis „láthatatlan” csodákat szeretné láttatni.
Daróczi Csaba A magyar természetfotó nagydíja – 2. hely
1969-ben született Debrecenben, majd Püspökladányban nőtt fel. Jelenleg Soltvadkerten él családjával, és a helyi általános iskolában dolgozik pedagógusként. A természetfotózással főiskolás évei alatt Szegeden ismerkedett meg egy véletlennek köszönhetően. Egy barátja invitálására egy természetfotó kiállításra tért be, amelynek annyira a hatása alá került, hogy ott eldöntötte: ő is ezzel szeretne foglalkozni. A fényképezést autodidakta módon sajátította el tapasztalt természetfotósoktól, fotóklubokban és közös fotózások alkalmával. Már a kezdetekkor is minden természeti téma érdekelte, és ez a mai napig megmaradt.
A fotózásai alkalmával elsősorban az élményeket és kihívásokat szereti. Mindig próbál új, eredeti ötleteket megvalósítani, és ehhez sokszor a legegyszerűbb technikákat alkalmazza, máskor pedig akár saját tervezésű és készítésű eszközöket is bevet. Egy-egy fotós projektjét akár több hónapon keresztül is végzi mindaddig, amíg nem érzi azt, hogy jobbat már nem tud kihozni a témából.
Kaszás Norbert A magyar természetfotó nagydíja – 3. hely
Gyermekkorát Pilismaróton töltötte, a festői szépségű Dunakanyarban. A házuk közel volt egy patakhoz, így mondhatni, a patakparton nőtt fel. Akkor jött rá, milyen szépségeket is rejt magában a növények és állatok világa, s ezért tűzte ki célul, hogy megörökítse a csodálatos színeket, fényeket, hangulatokat, és a változatosságot, mely körülvesz bennünket. Absztrakt művészi formába öntött, jellegzetes makroképeivel törekszik az egyediségre, szeretné megmutatni az embereknek azt a világot, amelyet ő lát a kameráján keresztül. A kísérletezés művészetének egyik alapeleme, rengeteget kísérletezik a különböző kompozíciókkal, beállításokkal és világítással. Sokszor előre megtervezi a képek kompozícióját, s makrofotóival parányi, titokzatos világot tár a nézők elé.
Célja, hogy megállító erejű, gondolatokat, érzéseket kiváltó felvételeket készítsen, s hogy ráébresszen minket arra, hogy egy csodálatos világban élünk. Számára akkor jó egy természetfotó, ha az egyedi, újszerű, megismételhetetlen, és még technikailag is pontos kivitelezésű.
A Varázslatos Magyarország Természetfotó Kiállítás 2025. február 28-tól március 30-ig látogatható, vasárnaptól csütörtökig 10 órától 19 óráig, pénteken és szombaton, illetve a kiállítás utolsó napján pedig 10 órától 20 óráig. Mindenkinek azt javasoljuk, hogy legkésőbb egy órával a zárás előtt kezdje meg a látogatást, hogy elég idő maradjon a tárlat bejárására. A helyszíni jegyértékesítést is minden este egy órával a zárás előtt függesztjük fel, így ezután az adott napon már nem lehet jegyet váltani a helyszínen.
A Varázslatos Magyarország Természetfotó Kiállítás helyszíne az Állatkerthez tartozó Biodóm, amelynek bejárata nem azonos az Állatkert szokásos bejárataival, hanem az Állatkerti körút Hermina út felé eső vége közelében, az Állatkerti krt. 16. szám alatt található. Jegyeket online, az Állatkert internetes jegyvásárlási felületén, valamint a helyszínen lehet váltani. Helyszíni jegyvásárlásra a 2025. február 28-tól március 30-ig tartó időszakban van lehetőség 10 órától a kiállítás zárását megelőző egy óráig.
A Varázslatos Magyarország Természetfotó Kiállítás helyszíne a Biodóm, amely közösségi közlekedéssel legkényelmesebben a 72-es trolibusszal, az M1-es metróval (kisföldalatti), vagy az 1-es villamossal közelíthető meg. A 72-es trolibuszról a Zugló vasútállomás (Hermina út) felé a Kós Károly sétány a legközelebbi megálló, az Orczy tér felé pedig a Bethesda utca vagy a Széchenyi fürdő megállót érdemes választani (a bejárat nagyjából a kettő között félúton van). Az M1-es metróról (kisföldalatti) a Széchenyi fürdő állomáson kell leszállni, az 1-es villamosról pedig a Kacsóh Pongrác út megállónál, ahonnan a gyalogos aluljárón keresztül lehet eljutni a Kacsóh Pongrác út és az Állatkerti körút sarkára, ahonnan már csak pár méter a Biodóm bejárata. A közösségi közlekedés igénybevételéhez további információk érhetők el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) weboldalán.
A gépkocsival érkezőknek javasoljuk a Biodóm bejáratától jobbra eső Parkoló Zoona, vagy a környező közterületek parkolóhelyeinek (fizető övezet!) használatát. A parkolásról további információk itt olvashatók.
A Varázslatos Magyarország Természetfotó Kiállítás eseményt befogadó Biodóm látogatóközpontjában egy időben maximum 500 látogató tartózkodhat. Ez nem kevés, de ha esetleg a bent tartózkodók száma elérné ezt a számot, akkor további belépésre olyan ütemben lesz majd lehetőség, ahogy a kilépő látogatók távoznak. Azok, akik nem közvetlenül a belépés előtt, hanem már korábban megváltották a jegyüket, a beléptetéskor előnyt élveznek.
A jegyek megváltására elsősorban az Állatkert internetes jegyvásárlási felületét, tehát az online vásárlási módot javasoljuk, amelynek használatakor bankkártyás fizetésre van lehetőség. Aki a helyszínen szeretne jegyet vásárolni, megteheti a Varázslatos Magyarország Természetfotó Kiállítás nyitvatartási ideje alatt, a zárást megelőző egy óráig a Biodóm bejáratánál lévő KIOSZK automata segítségével, ahol bankkártyás, SZÉP-kártyás, illetve készpénzes fizetésre is van lehetőség.
Annak, aki az elővételi időszakban szeretne élni a helyszíni jegyváltás lehetőségével (vagyis akkor, amikor még nincs nyitva a Varázslatos Magyarország Természetfotó Kiállítás), az Állatkert jegypénztárainál elhelyezett KIOSZK jegyautomaták használatát javasoljuk. A megváltott jegyeket legkésőbb 2025. március 30-ig lehet felhasználni. A megváltott jegyeket nem áll módunkban visszaváltani.
A Varázslatos Magyarország Természetfotó Kiállításra az állatkerti bérletek, illetve az állatkerti látogatásra váltott jegyek nem érvényesek. A Varázslatos Magyarország Természetfotó Kiállítás látogatói számára többféle jogcímen kínálunk kedvezményeket (például gyermekek, diákok, 65 éven felüliek, 10 főt meghaladó csoportok belépéséhez, illetve 2 éves kor alattiaknak). A meghirdetett kedvezményeken felül egyéb mérséklések az eseményen nem vehetők igénybe.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!