A háziállatok, gazdasági haszonállatok bemutatása sokáig nem volt különösebben jellemző az állatkertre, vagy ha akadtak is, nem volt éppen szilárd koncepció arra nézve, hogy mely háziállatokat és miért érdemes bemutatni. Az állatkertek inkább az egzotikus vadállatokra fókuszáltak, és az állatkertekben lévő háziállatok jelentős részét nem is bemutatási, hanem üzemellátási célból tartották (például igáslovakat kocsik vonatására stb.).
A Fővárosi Állat- és Növénykertben azonban már az 1910-es évektől kezdve nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a vadállatok mellett háziállatokat is bemutassanak, és nemcsak az olyan egzotikusakat, mint mondjuk a teve vagy a láma, hanem például magyar kutyafajtákat vagy különféle baromfifajtákat is (ez utóbbiak bemutatásának hagyománya egyébként még régebbre, az 1870-es évekre vezethető vissza).
Az Állatkert korábbi vezető munkatársai közül Lendl Adolf igazgató és Raitsits Emil állatorvos is odafigyelt a háziállatok ügyére, és lényegében ezt a hagyományt folytatta Anghi Csaba is. A gazdasági haszonállatok bemutatásának annál is inkább nagy jelentőséget tulajdonítottak, mert már akkoriban is erősen érezhető volt az a folyamat, hogy az emberek többsége egyre inkább városlakóvá válik, s számukra ezek az állatok már-már egzotikumot jelentenek.
Az Állatkertek szakemberei felismerték azt a jelenséget is, hogy sok régi háziállat egykori gazdasági jelentőségét elvesztve megritkulhat, sőt el is tűnhet, ki is pusztulhat. Tehát nemcsak a vadon élő állatok különböző fajai lehetnek veszélyeztetettek, hanem az ember által kitenyésztett régi háziállat fajták is. Pedig megőrzésüknek örökségvédelmi, és valójában gazdasági jelentősége is lenne.
A hucul ló magyarországi állományának megmentése és megőrzése terén különösen sokat tett a Budapesti Állatkert, és Anghi Csaba személyesen is, de abban is nagy szerepe volt az intézménynek, hogy a magyar szürkemarha, vagy néhány kutyafajta, mint például az erdélyi kopó máig fennmaradt.
