A sokféle egzotikus vadállat mellett Állatkertünk látogatói lovakkal is találkozhatnak. Nemcsak bemutatjuk őket, hanem nagyon komoly lovas hagyományaink is vannak, jelentős eredményekkel a ló és az ember kapcsolatának fejlesztésében és egy kárpáti lófajta megmentésében is.
Állatkertünkben mindig is voltak lovak. Kezdetben leginkább azért, mert a motorizáció térhódítása előtti időkben a szállítási feladatokat – mint mindenhol – nálunk is fogatolt járművekkel oldották meg. Ez vonatkozott az Állatkerten belüli szállításokra, például a takarmány kihordására az állatházakhoz, valamint a kert területén kívüli minden olyan szállításra, amelyhez ma már tehergépkocsi használatos.
A XX. század derekán egyébként a külső szállításokhoz – a távolságtól és a szállítandó tehertől függően – vegyesen használtunk teherautót és ló vontatta kocsikat. Ám ez 1959 után, amikor Budapest belső kerületeiből a lovaskocsikat kitiltották, nem volt már fenntartható. Az Állatkerten belül azonban a fogatolt járművek még a 2000-es években is használatban voltak. Sőt mi több, alkalmilag még manapság találkozhat a látogató lovaskocsival a kert sétaútjain: legutóbb akkor volt ilyen alkalom, amikor a Mikulás ült fel a bakra, hogy kiszállítsa az ajándékokat az Állatkert lakóinak.
A fentiek mellett a lovak bemutatási szempontból is nagy jelentőséggel bírnak Állatkertünkben. De ez tulajdonképpen minden más háziállatra igaz. A régi idők embere számára az olyan gazdasági állatok, mint a ló, a szarvasmarha, a sertés vagy a különféle baromfik a mindennapi élet részei voltak. Hiszen a múltban a legtöbb ember mezőgazdaságból élt, a szárazföldi közlekedés pedig, ha az ember nem gyalogszerrel akart menni, lóháton, vagy pedig állati erővel vont járművekkel zajlott.
Természetesen ma már más a helyzet: nemcsak a közlekedés változott meg, hanem általában az emberek életmódja. A népesség nagy része ma már városlakó, és bár sokan tartanak kedvtelésből állatokat, gazdasági állatokkal alig találkoznak. Ezért sokszor nem is ismerik őket igazán.
Az állatkerti szakmában gyakori tapasztalat, hogy a gyerekek számára inkább ismerősek az egzotikus vadállatok, mint mondjuk a pulyka vagy a házi bivaly. Sőt, a kecske és a birka közötti különbség sem egyértelmű már mindenki számára.
Éppen ezért a korszerű állatkertekben az elmúlt évtizedekben már arra is odafigyelnek, hogy a távoli tájak egzotikus vadállatai mellett háziállatokat, gazdasági haszonállatokat is bemutassanak. Ennek a törekvésnek a mi Állatkertünkben különösen nagy múltja van, hiszen egykori igazgatónk, Lendl Adolf már az 1910-es években, a maga korát évtizedekkel megelőzve szorgalmazta ezt. Ezért vannak tehát különféle gazdasági állataink is, a magyar tarka marhától a mangalica sertésen és a minnesotai törpesertésen át a különféle kecskékig és juhokig, illetve háziszárnyasokig. Sőt, 2024-ben a bemutatott gazdasági állatok körét még bővíteni is tudtuk a Biodóm szabadtéri kifutóinak benépesítésével: így több évtizednyi szünet után a közönség újra láthat szürkemarhákat és házi bivalyokat is.
Természetesen a lovak bemutatását is kiemelten fontosnak tartjuk, ami egyébként nem újdonság, hiszen emberemlékezet óta mindig voltak olyan lovaink is, akiket be is mutattunk a közönségnek. Emellett az Állatkert történetének legtöbb időszakában lovaglásra vagy kocsizásra is volt lehetősége a látogatóknak.
Szintén kapcsolódnak a lovakhoz kertünk egykori legendás fotósa, Hölzel Gyula bácsi pónilovas felvételei. A forgalmas napokon pónilovas kiskocsi várta a fényképezkedni vágyókat, s mivel a lehetőséggel nagyon sokan éltek, sok család régi fotói között találni ilyen pónikocsis felvételeket. Még az 1990-es években is volt hasonló lehetőség, akkor póniháton fényképezkedhettek a gyerekek. Persze ez még a digitális fotózás megjelenése előtt volt…
Az idők során egyébként több különféle lófajtával is találkozhattak az Állatkert látogatói. Manapság elsősorban a hucul lovakkal foglalkozunk, de van a lovaink között falabella póni is.
A hucul lovak különösen kedvesek a számunkra, annál is inkább, mert elsősorban a Budapesti Állatkertnek, illetve egykori főigazgatónknak, Anghi Csabának köszönhető, hogy ebből az érdekes lófajtából ma is akadnak egyedek Magyarországon.
Ahogy más háziállatokra, a lóra is igaz, hogy az ember számos különböző fajtáját tenyésztette ki az az idők során. Előfordul azonban, hogy ezek a fajták egy idő után jelentőségüket vesztik, egyre kevesebben foglalkoznak velük, és végül az eltűnésüktől, kihalásuktól kell tartani. Vagyis nemcsak a vadállatok körében vannak veszélyeztetett állatfajok, hanem veszélybe került háziállat fajták is léteznek. Megőrzésük nemcsak örökségvédelmi, hanem igen gyakran gazdasági szempontból is célszerű. Állatkertünk számos régi magyar, vagy Magyarországon régen honosult háziállat fajta megmentésében játszott kulcsszerepet, a szürkemarhától az erdélyi kopóig, de a hucul ló is ebbe a körbe tartozik.
Ezt a Kárpátok hegyvonulata mentén kialakult lófajtát nemcsak mi magyarok, hanem lengyel, szlovák, ukrán és román barátaink is a sajátjuknak tekintik. Ami érthető is, mert azon a vidéken, ahol a fajta létrejött, ezek a népek évszázadok óta élnek egymás szomszédságában. Még maga a hucul név is egy népcsoportra, a ruszinok egyik etnográfiai csoportjára utal. A fajtát eredetileg hegyvidéki málhás és hátaslónak használták, sőt a régi időkben katonai célokra, elsősorban a hegyvidéki csapatok utánpótlásával kapcsolatos szállítási feladatok ellátására is igénybe vették, E célból még méneseket is létrehoztak. A motorizációval azonban a hucul ló fennmaradása veszélybe került. A fajta szétszóródott magyarországi állományát egykori főigazgatónk, Anghi Csaba kezdeményezésére gyűjtötték össze és kezdték el törzskönyvezni. Később pedig, amikor az állomány az Állatkertben már nem volt elhelyezhető, a hucul ménes az Aggteleki Nemzeti Parkhoz került.
Igen kiterjedtek Állatkertünk hagyományai a ló és az ember kapcsolatának bemutatása és fejlesztése terén is. Ennek a tevékenységnek már kezdetben is főleg amiatt volt jelentősége, hogy a lovak és az ember közös munkájának színvonalát emeljük, és minél inkább figyelembe vegyük az állatok jóllétét is (amit persze akkoriban még nem ezekkel a szavakkal fogalmaztak meg). Ehhez a legjobb tapasztalatokat kellett összegyűjteni és megosztani. Lényegében ez volt a célja az 1935-ben létrejött az állatkerti lovagló és hajtóiskolának is, amely Horváth Zdenkó nyugállományú méneskari alezredes vezetésével. A képzés iránt igen nagy volt az érdeklődés, ismertségéhez pedig az is hozzájárult, hogy a következő évben az Országos Mezőgazdasági Kiállításon az állatkerti hajtóiskola ötös pónifogata is bemutatkozott. A fogatot a kiállításon Waldmann Walter, az iskola tizenkét éves növendéke hajtotta.
A lovasiskola a második világháború idején ugyan megszűnt, de a lovas hagyományok tovább folytatódtak, ám már az új kor új kihívásaihoz igazodva. Ezek a kihívások elsősorban azzal függtek össze, hogy a motorizáció előretörésével az ember és a ló kapcsolata megváltozott. Már nem volt szükség lovakra a mindennapi közlekedéshez, szállításhoz, illetve katonai feladatokra sem. Pedig korábban a lótenyésztés célja elsősorban az volt, hogy ezekre a célokra legyen megfelelő lóállomány. Valójában a szakemberek is sokáig tanakodtak, hogy a megváltozott világban mi is lesz a lovak szerepe, de végül világossá vált, hogy elsősorban a sport és a szabadidő, a rekreáció világában lesz szükség ezekre a négylábúakra. Ez azonban nem ment magától!
A ló haszonvételének korábban elterjedt formái sok tapasztalatot szültek: ezeket a tapasztalatokat át kellett menteni és át kellett alakítani, hozzá igazítani a ló és az ember közötti együttműködés újabb, vagy legalábbis újabban fontossá váló formáihoz. Ebben pedig a Budapesti Állatkert úttörő szerepet vállalt, elsősorban az Állatkerti Kísérleti Gyermeklovarda életre hívásával, amely 1975-ben jött létre egykori munkatársunk, Szidnainé dr. Csete Ágnes kezdeményezésére és vezetésével.
A lovardának pedagógiai, nevelési, illetve kutatási célja is volt. A pedagógiai cél elsősorban abban állt, hogy a lovak, lovaglás, illetve a lovasspotok iránt érdeklődő gyermekek lehetőséget kaptak arra, hogy megtanulják és gyakorolják a lovaglást, illetve azt is, hogy miként kell a lóról gondoskodni. A kutatási cél pedig az volt, hogy minél több tapasztalatot sikerüljön szerezni a szabadidős célú lovaglás feltételeivel kapcsolatban. Többek közt az is vizsgálták a gyermeklovarda szervezői, hogy melyik póni, illetve kisló fajta lenne a legalkalmasabb erre a célra. Kipróbálták például a hucult, a tengelici kislovat és a shetlandi pónit is. A tapasztalatokat több helyen is publikálták, sőt, az eredményekből kandidátusi
értekezés is született. Az egykori Állatkerti Kísérleti Gyermeklovarda nebulói ma már felnőtt emberek, de még ma is gyakran halljuk tőlük, milyen meghatározó élményt jelentett számukra ez a lovarda. Közülük sokan olyan hivatást is választottak, amely a lótenyésztéshez, lósporthoz, lovassporthoz kapcsolódik.
Manapság persze már sok lovarda várja országszerte a lovagolni vágyó, a lovasélet iránt érdeklődő gyermekeket és felnőtteket. De az ilyesfajta lovardák létrejöttének hőskorában bizony nagyon sokat merítettek az Állatkerti Kísérleti Gyermeklovarda tapasztalataiból.
Később, az 1990-es években az Állatkert akkori lovas csoportja tartott rendszeresen lovas bemutatókat a közönségnek a lovas körökben legendásnak számító Lénárd Béla bácsi (az úgynevezett „puszta ötös” első gyakorlati megvalósítója) vezetésével, aki azokban az időkben intézményünk munkatársa volt.
Azt, hogy ló és ember kapcsolatának milyen sok formája van, jól jellemzik azok a programok, amikor látássérülteknek segítünk ismerkedni ezekkel az állatokkal. Már több mint negyedszázada létezett olyan, akkor szenzitív zoopedagógiai foglalkozásnak nevezett programunk, ahol látássérült gyermekeknek hoztunk megérinthető távolságba erre alkalmas, szelíd és nyugodt állatokat, például lovakat. Ez a programot egyik akkori zoopedagógusunk, Nagyé Ács Mónika vezette. Természetesen napjainkban is vannak hasonló törekvéseink.
Lovaink jólléte, egészsége, rendszeres mozgatásuk biztosítása, illetve a kapcsolódó látogatói szolgáltatások, például a lovagoltatás színvonalának fejlesztése érdekében 2018-ra egy egész lovas komplexumot hoztunk létre. Ez egyrészt a régi, 1909-ben épült, de nem sokkal 2018 előtt felújított istállóépületből, az előtte kialakított nagy szabadtéri karámból, illetve a Nyíhangárnak elnevezett fedett lovardából áll.
Ez utóbbit, a fedett lovardát ugyan újonnan építtettük, de ezáltal újraalkottuk az egykori vursli egyik rég elveszett épületét is. Reymetter Árpád egykori, az 1910-es években emelt lovardájáról van szó, amely azonban már több mint fél évszázada nem létezik, és ezért 2018-ig csak régi felvételek emlékeztettek rá. Mi azonban úgy gondoltuk, hogy ha már úgyis fedett lovardát építünk, azt úgy érdemes megtervezni, hogy utcai homlokzata megszólalásig hasonlítson a rég eltűnt Reymetter-féle lovardáéra. Ezzel is visszahozunk valamit a régi vurstli rég eltűnt világából, Budapest elveszett történeti örökségéből.
Persze ez csak „hab a tortán”, hiszen a funkció még nagyobb hangsúlyt kapott. Az általunk emelt új építményben több kisebb kiszolgáló helyiség mellett egy tágas, 327 négyzetméter alapterületű fedett lovaglótér is létrejött, amelyet jól tudtunk használni a lovak mozgatásához, tréningezéséhez, illetve pónilovagoltatásra, sőt még tevegelésre is. Ráadásul – mivel fedett csarnokról van szó – bármilyen időjárási viszonyok között igénybe tudtuk venni.
Látogatóink, lovaink és a mi legnagyobb sajnálatunkra ez a fedett lovardát az elmúlt években nem volt lehetőségünk állatkerti célokra igénybe venni. Bár az Állatkert építtette és a mi területünkön is áll, használatát egy korábbi fenntartói döntéssel – intézményünk akarata ellenére – 2025. március 31-ig a Fővárosi Nagycirkusznak engedték át. Bízunk abban, hogy áprilistól ismét mi használhatjuk, hiszen ez lovaink jólléte és a látogatói szolgáltatások minősége szempontjából is kulcsfontosságú. Nem is beszélve lovas hagyományaink folytatásáról, a mai kor igényeihez való igazításáról, amelynek szándékát már 2018-ban határozottan kinyilvánítottunk.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!
