Legyél jól értesült az állatkert életéről!
A Széchenyi Fürdőt tápláló termálkút vize az Elefántházba is be van vezetve, így lehetőség van arra, hogy kellemesen meleg gyógyvízzel töltsük fel vízilovaink medencéjét. A vezeték az 1930-as években épült ki, vízilovakat azonban 1893 óta tartunk, méghozzá megszakítás nélkül.
Szombaton került sor a Magyar Írószövetséggel közös, „Tollak és Tappancsok”, illetve „Tollak és Tappancsok – Újratöltve” meseíró pályázatunk díjátadó ünnepségére. A díjakat a pályázat fővédnökeként a köztársasági elnök házastársa, Állatkertünk igazgatója, illetve a Magyar Írószövetség elnöke adta át.
Egy állatkerti látogatás során adódhat olyan érzésünk, hogy néhány kifutó vagy más állattartó hely mintha üres lenne. Pedig a legtöbbször inkább arról van szó, hogy ott volt az állat, csak épp nem sikerült megpillantani. Valójában nagyon egyszerű trükkje van annak, hogy lehetőleg ne maradjunk le semmiről.