Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3300 Ft Gyermek: 2200 Ft Diák: 2500 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-16:00 Sz-V: 9:00-16:00

Bekukkantunk a pingvinek költőüregébe 2020. január 21.

Kamera segítségével néhány másodpercre beleshetünk a pingvinek költőüregébe, ahol a karácsony előtt kikelt fiókák cseperednek. Még pár hét, és előjönnek, utána már a kifutóban is láthatják majd őket a látogatók.

Éppen két hete adtunk hírt azokról az aranyos pingvinfiókákról, akik még december második felében, néhány nappal karácsony előtt keltek ki a tojásból. A kicsik még most is a költőüregben vannak, azaz a nagyközönség most még nem láthatja őket, de a pingvinek egyik gondozója készített pár rövid felvételt róluk, amelyek segítségével most mi is bepillanthatunk az üreg belsejébe. A fiókák egyébként remekül fejlődnek, és néhány hát múlva már számíthatunk arra is, hogy az üregből előmerészkedve megkezdik a kifutó többi részével, meg persze a csapat többi tagjával való ismerkedést. Amikor ez megtörténik, már a nagyközönség is a saját szemével gyönyörködhet bennük. Természetesen időben szólni fogunk...

Állatkertünkben jelentős múltja van általában a pingvinek tartásának, hiszen többi mint száz éve foglalkozunk pingvinekkel, és kifejezetten a jelenleg is látható pápaszemes pingvinekkel kapcsolatban is sok a tapasztalatunk, hiszen már több mint három évtizede mutatjuk be őket a nagyközönségnek. 1994 óta rendszeresen szaporodnak is, a mostani két fióka a 39. és a 40. a budapesti kelésű pingvinek sorában. Világra jövetelük nemcsak azért öröm, mert a kicsik nagyon aranyosak, és a pingvinek egyébként is a legnépszerűbb madaraink közé tartoznak, hanem azért is, mert a pápaszemes pingvin veszélyeztetett faj, állatkerti szaporítása tehát természetvédelmi szempontból is fontos.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.