Aktualitások

Legyél jól értesült az állatkert életéről!

2024. április 22. (hétfő)

Az állatkerti Nagy-tó partján álló fákon egy egész kormorán kolónia fészkel, s a legtöbb fészekben fióka is cseperedik. Március derekán még könnyű volt őket a felnőttektől megkülönböztetni, de azóta annyit nőttek, hogy már alig kisebbek szüleiknél.

2024. április 22. (hétfő)

Állatkertünk ebben az évben is partnere a Birdo – Az év madárfotósa nemzetközi fotópályázatnak, amelynek idei kiírása már meg is jelent. Fotózásra fel!

2024. április 19. (péntek)

Legújabb kisfilmünkben azt mutatjuk meg, hogyan tréningezünk a vörös pandákkal. A tréning célja, hogy szorosabb legyen az együttműködés az állatok és a velük foglalkozó szakemberek között, emellett a dolog a nagyközönség számára is érdekes.

2024. április 17. (szerda)

„Vízre bocsátottuk” a borzas és a rózsás gödényeket, akik így ismét láthatók a Nagy-tó térségében. Sőt, nemsokára fészkelésbe is kezdenek. Ha nem a vízben vannak, a tavat körülvevő területnek az Ausztrálház melletti részénél érdemes keresni őket.

2024. április 16. (kedd)

A természetvédők naptárában április 16-a az elefántokról szóló figyelemfelkeltő nap, amelynek alkalmából mi is szeretnénk ráirányítani a figyelmet ezekre az állatokra, és arra, hogy mi az Állatkertben hogyan járulunk hozzá a védelmükhöz.

2024. április 14. (vasárnap)

A gyűrűsfarkú makikat mindig is kedvelte a közönség, Julien király és a „mindenki nyugodjon le” mém pedig még tovább növelte népszerűségüket. Legújabb kisfilmünkben munkatársaink sok érdekes dolgot mesélnek el ezekről a madagaszkári félmajmokról.

2024. április 13. (szombat)

Állatkertünkben nemcsak elefántot, hanem elefánthalat is lehet látni. A Közép- és Nyugat-Afrika édesvizeiben honos faj a szájnyílása alatti ormányszerű nyúlvány után kapta a nevét. Éjjel aktív, és elektromos szerve segítségével tájékozódik.

2024. április 11. (csütörtök)

A magyar költészet napja alkalmából Csokonai vígeposzából, a Dorottyából idézzük fel azt a részt, amelyben Vénusz a természetből vett példákkal mutatja be a szerelem hatalmát, és amelyben a költészet az ismeretterjesztéssel kapcsolódott össze.

2024. április 9. (kedd)

A borneói süketgyíkok igazi ínyencek: élvezettel habzsolják az eleségül kapott földigilisztákat. Mivel ez a veszélyeztetett hüllő inkább éjjel aktív, Állatkertünkben a Varázshegyben, a Sötétlabirintusban látható, fordított világítási program mellett.

2024. április 8. (hétfő)

A Margitszigeten járva érdemes felkeresni Margitszigeti Kisállatkertet! A népszerű bemutatóhely 2002 óta működik jelenlegi formájában, az idei SZJA 1 % felajánlásokat épp ezért az itteni állattartó helyek korszerűsítésére szeretnénk felhasználni.

2024. április 7. (vasárnap)

Most érdemes felkeresni Állatkertünket azoknak, akik gyönyörködni szeretnének a japán díszcseresznyékben. Különösen látványos a Japánkertünk közepén álló teltvirágú “Kanzan” japáncseresznye.

2024. április 5. (péntek)

A Dél-Amerika kifutóban lakó nagy maráknál is gyermekáldás volt a közelmúltban: már négy kölyök van és továbbiak születésére is számítunk. A takinborjak, a kecskegidák, kisbárányok, és Ada, a kisboci mellett őket is érdemes meglátogatni.