Megint célba vették a csalók Állatkertünk barátait, követőit: megtévesztő álprofillal próbálják meg becsapni a Facebook felhasználókat. Az adathalász kamuprofilon megnyerhető állatkerti jegyeket ígérnek, de csak a jóhiszemű internetezők pénzét akarják.
Kétpúpú tevéink átköltöztetése a Biodóm egyik tágas szabadtéri kifutójába a velük rokonságban álló alpakákat is érintette: ők kapták meg a tevék korábbi helyét. Régi otthonukat tehát ők is nagyobbra cserélték.
Nem kell aggódni, ha azt tapasztaljuk az otthon tartott kutyusoknál, hogy nemcsak tavasszal, hanem ősszel is vedlenek! Az őszi vedlés szeptember és október hónapokban teljesen normális, bundaváltással készülnek a kutyusok a télre.
A kiskerttulajdonosok számára, akik aktívan kertészkednek is, az ősz többek között az ültetés időszaka, legyen szó akár fákról, cserjékről vagy éppen évelő lágyszárúakról, tavaszi hagymásokról. A kertészkedés terén csak szárnyaikat próbálókat szerencsére sok könyv és internetes oldal segíti, pedig nehéz általános érvényű tanácsokat adni, hiszen a kertek, a talajok, a növények is sokfélék.
Budapestnél már apad a Duna, így elmondhatjuk, ezúttal sem lett baja az áradás miatt a Margitszigeti Kisállatkertnek. A Margitsziget újbóli megnyitása persze még várat magára, és egyelőre az állatok sem költözhetnek vissza.
A vadállatmentő központunkba bekerülő mentett állatok között rendszeresen akadnak fecskék is. A szeptember eleji hideg és esős idő miatt azonban most néhány nap alatt annyi bajba került fecskéről gondoskodtunk, mint máskor 5-6 hónap alatt.
Jelentősen kibővítettük a vombatok bemutatóhelyét. A megújult Vombatvár elegendő férőhelyet biztosít a már 6 kölyköt felnevelő idősebb, illetve egy új, fiatalabb tenyészpárnak, továbbá a jövendőbeli utódoknak is.
Az árvízveszély miatt biztonságba helyeztük a Margitszigeti Kisállatkert száztíz lakóját. Az előkészületeket már múlt héten megkezdtük, ma pedig az evakuálás is megtörtént. A dámszarvasokat a szállításhoz bódítani kellett.
Az állatkerti Cápasuli és a környező épületek falán a szemfüles látogatók egy kis szerencsével szabadon élő gekkókat vehetnek észre. Ők nem kiszökött állatok, ezt a fajt mi magunk nem is tartjuk. Ezzel együtt elég érdekes a történetük.
Csángó és Hargita, a két fiatal barnamedve csaknem egy hónapja lakik Állatkertünkben, és máris belopták magukat látogatóink szívébe. Sokat pancsolnak, játszanak, sőt még a közönséggel is barátkoznak az üvegfalon keresztül.