Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00  Sz-V: 9:00-19:00

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 3300 HUF Gyermek jegy: 2200 HUF

Most minden segítség jól jön! 2020. november 12.

Most, hogy a koronavírus világjárvány miatt átmenetileg újra be kellett zárnunk, megint furcsa volt látni az üres sétányokat. De a sok lelkesítő üzenetből tudjuk, hogy a közönségünk velük van. Most minden segítség jól jön!

Amióta Állatkertünk közzétette, hogy a megjelent kormányrendelet alapján szerdától további intézkedésig ismét be kell zárni a kapukat a nagyközönség előtt, sokan érdeklődtek, hogy hogyan tudnának segíteni. Hiszen mindenki tudja, hogy Állatkertünk bevételei nagyrészt a látogatók által megváltott belépőjegyekből származnak, s ha a kert zárva van, természetesen bevétel sincs. A kiadások viszont ugyanúgy megvannak, mivel a zárt kapuk mögött ezután is folyamatosan gondoskodunk az állatokról, a növényekről, és persze arról is, hogy az interneten közzétett hírekkel, képes beszámolókkal, kisfilmekkel igyekezünk pótolni az állatkerti élményt a nagyközönség számára.

Állatkertünk támogatására több lehetőség is van. Az egyik az állatok jelképes örökbefogadása, amire az átmeneti zárva tartás idején is van mód, mert az Állatkerti Alapítvány irodája az elkövetkező napokban is várja az örökbe fogadni szándékozókat, minden nap 10 és 16 óra között. Aki inkább az interneten keresztül fogadná örökbe kedvencét, az Állatkerti Alapítvány honlapjának online örökbefogadási felületén teheti meg.

Segíteni lehet egy kisebb összegű támogatás felajánlásával is. Az Állatkerti Alapítvány honlapján külön támogatási oldalt hoztunk létre, amelyen néhány kattintással 500, 1000, vagy 2000 forintot lehet felajánlani az Állatkert számára. Természetesen azt is örömmel fogadjuk, ha valaki nagyobb összeggel is segíteni tud.

A karácsonyi ajándékozást is össze lehet kapcsolni az Állatkert támogatásával. Hiszen az állatkerti ajándékutalvány, illetve az állatkerti bérlet (éves vagy négyévszakos) is nagyszerű karácsonyi meglepetés lehet, és ha valaki most váltja meg ezeket, az az Állatkertnek is segítséget jelent. Az Állatkert egyik jegypénztára ezért az ideiglenes zárva tartás ideje alatt is működik naponta 9-től 16 óráig.
Ugyancsak az ünnepekre való készülődés jegyében az Állatkert ajándékboltja is nyitva lesz minden nap 10-től 16 óráig, illetve az állatkerti webshop is működik. Az állatkerti ajándéktárgyak vásárlásával szintén lehet támogatni lehet minket.

Mindenkit arra kérünk, magánszemélyeket és cégeket egyaránt, hogy akinek lehetősége van, segítse Állatkertünket, hogy az állatokról és növényekről való gondoskodás zavartalanul folytatódhasson addig is, amíg a kapukat újra kitárhatjuk! Minden segítséget köszönünk!