Tizenhárom év a Margitszigeten 2015. október 16.

Az évtizedek óta létező Margitszigeti Kisállatkert – amelyet vadaskertnek is szoktak nevezni – az 1990-es években már nagyon elhanyagolt állapotban volt, és lénygében nehezen vállalható csúnyaságként éktelenkedett a Margitsziget pompás parkjában. A Fővárosi Önkormányzat 2002-ben elhatározta a 0,7 hektáros terület teljes felújítását, megújítását. Az ehhez szükséges szakmai koncepció elkészítésére a Fővárosi Állat- és Növénykertet kérték fel. Nemcsak azért, mert intézményünknek komoly tapasztalata van az állatok bemutatásában, hanem praktikus okok miatt is. A felújítással kapcsolatos döntéssel együtt ugyanis arról is határozat született, hogy a Margitszigeti Kisállatkert működtetését Állatkertünk vegye át a korábbi üzemeltetőtől.

A megújult bemutatóhely ünnepélyes megnyitására 2002. október 16-án, vagyis napra pontosan tizenhárom esztendővel ezelőtt került sor.

A Margitszigeti Kisállatkert ma is fennálló állatbemutatási koncepciója a középkori vadállattartás hagyományaiból, illetve az elmúlt két évszázad díszparki állatbemutatatásából indul ki. A középkor egy szakaszában ugyanis a Margitszigetet Insula Leporina, azaz Nyúlsziget (Nyulak szigete) néven ismerték. Ebből, és az itt működő különféle kolostorok nagy számából arra lehet következtetni, hogy a vadorzóktól könnyen védhető sziget eredetileg vadászóhely lehetett, s mint értékes földterületet engedték át a szerzetesrendeknek. Emellett a középkori kolostorokhoz is mindig tartoztak kertek, amelyek főleg gyógynövények termesztésére szolgáltak, de apróbb állatoknak is otthont adtak. Nem véletlen tehát, hogy a Margitszigeti Kisállatkertben több vadas nyulat is bemutatunk, s helyet kapott egy csapat dámvad is. Ez utóbbi faj eredetileg nem volt őshonos Magyarországon, hanem éppen a középkor folyamán telepítették be őket különféle vadaskertekbe.

A különféle díszmadarak, díszrécék, díszbaromfik bemutatásának szintén vannak középkori előzménye, de inkább az elmúlt két évszázad díszparki hagyományaihoz kapcsolódnak. A különféle ázsiai díszrécéktől a selyemtyúkon át a dél-ázsiai eredetű pávákig számos faj kerül itt bemutatásra.

A pónilovaknak külön istálló épült. Tartásukba ezen a helyen azzal a céllal fogtunk bele, hogy a nyári szezonban plusz szolgáltatásként pónilovaglási lehetőséget is kínálhassunk a Margitszigeten sétáló közönségnek.

A Margitsziget emellett a mentett állatok számára is nagyszerű elhelyezési lehetőséget kínál. Mint ismeretes, Állatkertünk évente mintegy kétezer emberi segítségre szoruló, hazánkban vadon élő és természetvédelmi oltalom alatt álló állatról gondoskodik. Mérgezett sasokról, törött szárnyú gólyákról, meglőtt madarakról, elárvult mókusokról, lángok közül kimentett sünökről és telelésben megzavart denevérekről. A mentett állatokat munkatársaink meggyógyítják, felnevelik, felerősítik, aztán pedig szabadon engedjük őket erre alkalmas élőhelyeken. Előfordulnak azonban olyan mentett állatok is, amelyek életét ugyan meg tudjuk mentetni, de a sérülésük jellege olyan, hogy például a röpképességüket már nem lehet tökéletesen helyreállítani, s ilyenkor természetesen elengedni sem lehet őket, hiszen nem tudnának magukról gondoskodni. Az ilyen állatok nálunk maradnak, s közülük sokan a Margitszigeti Kisállatkertbe kerülnek. A ragadozó madarak rendszerint a sziget belseje felé néző oldalon álló röpdékben kapnak helyet, a gólyák pedig szabadon sétálhatnak a kert területén. Illetve, némelyik gólya, amelyik valamelyest azért tud repülni, időnként átrepül a kerítés felett, és a futópályán sétálgat, sőt, egyikük a pesti oldalra is át szokott néha repülni. A mentett állatok egyébként nagyszerűen értik magukat ezen a helyen. A szárnyaszegett gólyák például párba állnak, fészket építenek, tojásokat raknak, azokat rendben ki is költik, és a kikelt fiókákról is példásan gondoskodnak. S mivel az utódok természetesen nem öröklik szüleik sérülését, őket felnövekedve – megfelelő felkészítés után – már szabadon lehet engedni.

Amikor a Margitszigeti Kisállatkertet átvettük, maga az állattartás nem jelentett újszerű kihívást, hiszen itt sem csinálunk nagyon mást, mint az Állatkert klasszikus területén. Logisztikailag persze a dolog bonyolultabb, hiszen mégiscsak egy önálló telephelyről van szó. Ráadásul sokkal nehezebb elérni, hogy a kerítés mellett elsétáló közönség ne próbálja meg mindenféle természetszerűtlen táplálékokkal etetni az itt bemutatott állatokat. A legnagyobb újdonságot azonban inkább az jelentette számunkra, hogy intézményünk érintetté vált az árvízi fenyegetés kérdésében. A Városliget nagyon messze esik a Dunától, így ott a folyam áradása esetén sem nagyon akadnak ezzel kapcsolatos teendők (habár az 1838-as jegesár idején a mai Pálmaház környékén is bokáig érő víz állt, de akkor még egyáltalán nem is volt meg az Állatkert). Amióta azonban a Margitszigeti Kisállatkert is hozzánk tartozik, ilyen feladataink is szoktak lenni. Bár sem a 2006-os, sem a 2013-as áradás idején nem tört be a víz a Kisállatkert területére, biztonsági okok miatt mindkét alkalommal ki kellett telepíteni az itt bemutatott állatokat.