Két fióka a koronásdarvaknál 2020. július 16.

Állatkertünk újabb lakóinál volt gyermekáldás: ismét fiókát nevelnek ugyanis a Kisszikla oldalában látható koronásdarvak! A szülőpár, Mami és Papi nagyon komolyan veszi a fajfenntartást: 1999 óta élnek Állatkertünkben, s az azóta eltelt bő két évtizedben már tizennégy fészekaljra való, összesen csaknem harminc fiókát neveltek fel sikeresen.

Az idei két „trónörökös" éppen két hete kelt ki a tojásból, ami azért érdekes, mert a múlt esztendőben is pont július 2-án keltek ki az azévi apróságok. A kicsik persze most még nem sokban emlékeztetnek a felnőtt madarakra: testüket vörösesbarna, pihés tollazat fedi, és a kifejlett állatokra jellemző, impozáns aranyszínű tollkorona sem látható még rajtuk. Ennek kezdeményei általában a nyár végére jelennek meg a fiatalok feje búbján, ősz végére pedig már csaknem ugyanolyan szokott lenni, mint a felnőtteké, egyedül a csillogó aranyszín hiányzik még róla olyankor.

A fiókák legfőbb gondja most az evés, a pihenés és persze közvetlen környezetük felfedezése. Ebben Mami és Papi folyamatosan támogatja őket: megmutatják nekik, mit érdemes, és mit nem érdemes felcsipegetni a földről, és persze meg is védik őket, ha a röpde valamelyik lakója, vagy esetleg a gondozó túl közel merészkedne: ilyenkor magasra szökkenve, rúgásokkal igyekeznek távol tartani mindenkit. Ebben a szülőpár nem ismer pardont!

A mostani két fióka elmúlt években kikelt testvérei már mind felnőttek. Egy részük most is nálunk, a Szavannakifutóban látható, de többségük felcseperedve másik állatkertbe, például a horvátországi Zágrábba, a németországi Erfurtba, a hollandiai Emmenbe, illetve a franciaországi Les Mathes állatkertjébe került. Legutóbb a Nagyszebeni Állatkertbe kerültek Budapesten kelt koronásdarvak.

A koronásdarvaknak két faja ismert. Ezek közül a mi Állatkertünkben a szürkenyakú koronásdaru keleti alfaját (Balearica regulorum gibbericeps) mutatjuk be, amely eredetileg Afrika keleti felében, ezen belül a Kongói Demokratikus Köztársaság és Uganda egyes területein, valamint a Kenyától Dél-Afrika északi részéig terjedő övezetben őshonos. Ezen a vidéken annyira jellemzőnek számít, hogy Ugandának – a mocsári antiloppal együtt – történetesen a szürkenyakú koronásdaru a címerállata, sőt, az ország zászlajában is szerepel.

A nyílt, szavannás területeinek lakója. Különösen folyók, vagy nagyobb állóvizek közelében érzi otthon magát, nappal aktív, alapvetően párban, vagy kisebb családi közösségekben él. Tápláléka különféle növényekből, magvakból, valamint rovarokból, férgekből, apróbb halakból, békákból, kígyókból áll. Testfelépítését tekintve igen ősinek számít, és mivel az elmúlt 40 millió évben alig változott, "élő kövületként" tartják számon. A felnőtt madarak akár 25 évig is élhetnek.

A koronásdarvak tartása egyébként komoly hagyományokkal bír Állatkertünkben. Ugyanez igaz a szaporításra is, hiszen az első fiókák 1918-ban keltek ki. Az akkori szülőpár, a mostaniakhoz nagyon hasonló két szürkenyakú koronásdaru még 1912-ben érkezett, Kittenberger Kálmán hozta őket az akkori Német Kelet-Afrikából. A két madár a vízimadarak számára kialakított Kis-tó térségében kapott helyet, ám – amint Cerva Frigyes, a madárosztály egykori felügyelője megfigyelte – az első hat évben egyáltalán nem érdeklődtek egymás iránt. 1918 nyarán azonban sikeresen párosodtak, s a tojó augusztusban le is rakott három tojást egy olyan fészekbe, amelyet az állatkerti munkatársak építettek eredetileg gólyák számára. A tojásokból a fiókák annak rendje-módja szerint ki is keltek, s a szülőpár rendben fel is nevelte őket.

A koronásdaru fiókákon kívül egyébként rengeteg más kisállatot is lehet látni Állatkertünkben. Például a velük egy röpdében élő, ritkaságnak számító tarvarjaknál is gyermekáldás volt, de cseperedő kisállatokat látni a tapíroknál, a tevéknél, a veszélyeztetett ázsiai vadkutyáknál, a prérikutyáknál, sőt a flamingóknál, a pelikánoknál, a fekete hattyúknál és a mentett gólyáknál is.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.