Nyitvatartás

H-P:9.00-18.00 Szo-V:9.00-19.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Hírek, események

Somogyban telel a mentett hódgyerek2013. október 2.

A júniusi áradások idején egy elárvult hódkölyök került Állatkertünk természetvédelmi mentőhelyére. A bájos külsejű rágcsálót azóta munkatársaik gondozták, és mostanra már eléggé meg is erősödött. Elengedni viszont majd csak jövő tavasszal lehet, így előtte megfelelő telelőhelyről kellett gondoskodni a számára, ahol bizonyos mértékben a vadonbeli életre is felkészülhet. Az ifjú hódot így munkatársaink múlt hét végén a Petesmalmi Vidraparkba szállították, ahol az állat már be is rendezkedett.

Flamingók nagy utazása2013. szeptember 26.

Az Állatkertünkben tömegesen szaporodó flamingókból bőven futja más tenyészetekbe is. Néhány nappal ezelőtt 34 saját tenyésztésű flamingót indítottunk útnak Hollandiába. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Budapesten ezután szűkében lennénk e rózsaszín madaraknak, hiszen így is 133 egyed maradt belőlük a flamingókifutóban.

Több mint hatezren voltak a Sérült Gyermekek Napján2013. szeptember 25.

Szeptember 23-án ismét megrendeztük a hagyományos Sérült Gyermekek Napját, amelyre minden évben az ÉFOÉSZ és az Állatkert közös programjaként került sor. A rendezvényen összesen 6599 fő vett részt. Az állatos, állatkerti látnivalók mellett színpadi programok és sok más érdekesség szórakoztatta a résztvevőket.

Visszaköltöztek az aligátorok a Pálmaházba2013. szeptember 20.

Augusztus 13-án számoltunk be arról, hogy Samu és Ali, a két csukaorrú aligátor – a férőhelyükön elvégzendő műszaki munkálatok miatt – átmenteti szállásra a Pálmaházból a Krokodilház kifutójába költözött át. Azóta a munkálatok befejeződtek, így az állatok a héten visszakerültek eredeti helyükre.

Együtt a sarkvidéki élővilágért2013. szeptember 20.

Az Állatkert volt az egyik állomása a Greenpeace világméretű rendezvényének, amely a sarkvidéki természetes élőhelyek és az ott honos élővilág fennmaradását fenyegető veszélyekre hívta fel a nyilvánosság figyelmét. Az esemény helyszíne természetesen a jegesmedve kifutó volt, hiszen az Északi-sarkvidék faunájának éppen a jegesmedve a legjellegzetesebb képviselője. A faj emutatásán keresztül és a Varázshegyben nemrég nyílt kiállítás segítségével az Állatkert is igyekszik megismertetni a nagyközönséggel a sarkvidékek védelmének fontos kérdéseit.

Újabb mentett állatokat engedtünk szabadon2013. szeptember 14.

Szerdán ismét több, sikeresen megmentett állatot engedtek szabadon a Fővárosi Állat- és Növénykert, illetve az általa fenntartott Magyar Madármentők Alapítvány munkatársai.

Indián nyár a Vidámparkban!2013. szeptember 4.

Aki nyitott szemmel és füllel jár, már tudja, hogy a Budapesti Vidámpark 2013. szeptember 30-án bezárja kapuit, majd a területen az újabb látványosságokkal, programokkal fogják várni a látogatókat a jövőben. A nyár folyamán tapasztalható, egyre élénkülő érdeklődés az ősz első hónapjára vélhetően egy utolsó, zárás előtti rohamot eredményez a „városligeti retro-érzés” iránt fogékony közönségnek köszönhetően.

Mentett madarak és kisemlősök elengedése a Hortobágyon2013. augusztus 16.

Miközben az Állatkertben egyre-másra születnek a kisállatok olyan egzotikus fajoknál, amelyek szaporítása természetvédelmi szempontból is nagyon fontos, a hazai állatvilággal kapcsolatos mentőmunka is komoly eredményeket hozott a közelmúltban. Az elmúlt három hétben több sikeresen megmentett állatot is szabadon engedtünk, egy részüket a Naszály oldalában, másik csoportjukat pedig a Hortobágy térségében. A két elengedés során öt védett madárfaj és öt védett emlősfaj összesen 37 egyede került vissza a szabad természetbe. A mentett állatok együttes természetvédelmi eszmei értéke 1.118.000 forint.

Így kell aligátort költöztetni!2013. augusztus 13.

Férőhelyük átépítése miatt ideiglenes kifutóba költöztettük Állatkertünk két aligátorát. A termetes és igen koros hüllőket a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársainak segítségével telepítettük át az átmeneti férőhelyre. A nagyobbik, Ali nevű állat megmozdításához tíz emberre és egy speciális hordágyra volt szükség.

Mentett lakótelepi vércse2013. július 9.

Állatkertünk természetvédelmi mentőhelyén egy vörös vércse fióka cseperedik. A mentett állatot nem valahonnan messziről, a főváros közigazgatási határain túlról hozták be, hanem egy több mint 13 ezer lakásos lakótelep kellős közepéről. Majdnem két hete van már nálunk, és azóta is szépen fejlődik.